|
|
|
Menü |
Tisztelet az Elsőknek
A szegedi neobarokk városháza ablakszemei valószínűleg csodálkozva pillantottak le a Széchenyi térre 2008. május 17-én délelőtt. Pontosan 80 évvel ezelőtt láthattak ehhez hasonlót: a XX. század első évtizedeiben gyártott automobilok gördültek az épület főbejárata elé. A járművek a nagyérdemű közönség őszinte örömére ott is maradtak néhány óráig, korhű öltözetű choffeur-jeik viszont bevonultak a díszterembe, hogy az alapító elődökhöz hasonlóan – Széchenyi, Kossuth, Deák Ferenc, Andrássy gróf, Ferenc József és Erzsébet királyné figyelő tekintetétől kísérve – megemlékezzenek a MAK Dél-alföldi Regionális Szervezetének elődje a DAC (Délvidéki Automobil Club) megalakulásának jeles évfordulójáról. Az eseményen részt vett Hegedűs Oszkár, a MAK elnöke Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Csongrád megyei területi igazgatója, Kisapáti István, a VAC Magyarország elnöke, Rácz Lajos, az Autóklub szegedi csoportjának elnöke, Vad Róbert, Rendőr főhadnagy, a Csongrád megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára, s megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Szentgyörgyi Pál, Szeged város alpolgármestere is. Lechmann István elnök a regionális szervezet 9000 tagja (ebből Csongrád megye 4000, Szeged 2000 fővel büszkélkedhet) nevében köszöntötte a résztvevőket, s méltatta Shvoy Kálmán Klub alapító és társai úttörő kezdeményezését. A közlekedésbiztonsági fórum jelentős számú hallgatósága élénk érdeklődéssel kísérte a megye baleseti helyzetéről tartott tájékoztatót, amely szerint, a tavalyihoz képest figyelemre méltó javulás tapasztalható; a 43-as autópálya Szegedet és Makót elkerülő szakaszának hamarosan elkezdődő építéséről elhangzó információkat. A Veterán Autó Club Magyarország (VACH) elnöke a 2008. augusztus 6-10. között megrendezendő Dél-alföldi Veterán Autós Túra programját ismertette, amelyen 400 km megtétele vár a Szentes-Kecskemét, Szentes-Békéscsaba, Szentes-Hódmezővásárhely útvonalon az 1904. és 1945. között gyártott járművekre és utasaikra. Délután Shvoy Kálmán emléktáblájának megkoszorúzását követően a „Balesetmentesen Közlekedni Egy Életúton” program keretében a „szegedi boszorkányok” mutathatták be négy keréken volánforgató bravúrjaikat. Az altábornagy úr – aki tudvalevőleg nagy hódolója volt a szebbik nemnek (rossz az , aki rosszra gondol, s egyébként is mi rossz van abban?)- bizonyára elégedett lett volna a mutatványaikkal.
Az elnökség tagjai: ballról jobbra: Vad Róbert, r. fhdgy., a CsmBB titkára Basa Zoltán Magyar Közút Kht. Szentgyörgyi Pál alpolgármester Lechmann István MAK-DARSz elnöke Hegedűs Oszkár MAK elnöke Kisapáti István VACH elnöke
Szeged, 2008. június 5. Nagy János
|
|
|